Kerülőutak építését javasoljuk minden megyei jogú város köré 2027-ig.
A Szövetség számos adócsökkentést, illetve ezek eltörlését szorgalmazza: adómentességet ír elő minden egyházi tulajdonban lévő ingatlanra, beleértve a papi-lakokat. A közüzemi szolgáltatások (szennyvíz, fűtés, elektromos áram, szemét és gáz) esetében is a rezsiköltségek áfájának 9 százalékra csökkentését vezetné be.
közepes vállalkozók az adóhivatal regionális központjai helyett április elsejétől ismét a megyei adóügyi hivatalokban intézhetik adóügyeiket. Ez több mint 10 ezer vállalkozást érint.
Ne büntessenek az adóhatóságok az első szabálytalanságnál – az RMDSZ elsőként dolgozta ki és terjesztette a parlament elé az adóügyi kihágásokat visszaszorító és megelőző intézkedéseket előíró törvénytervezetét.
Elértük, hogy az adóhatóságok ne büntessék az első szabálysértésnél a cégeket, inkább olyan cselekvési tervet készítsenek elő, amely alapján az adott vállalkozó rendbe hozhatja a hiányosságokat vagy az esetleges kihágásokat.
Egyszerűsítettük a cégbejegyzések folyamatát: ezentúl több céget is létrehozhatnak, akik egyedüli vállalkozóként már birtokolnak egyet, egy telekkönyvi szám alá több cég székhelyét is könnyebben be lehet majd jegyezni.
Több pénz Erdélyi városoknak, RMDSZ-es javaslatra. Tizennyolc erdélyi város részesülhet majd Európai Uniós finanszírozásban az RMDSZ törvénymódosításának köszönhetően. A tervezet értelmében új metropolisz övezeteket lehetne létrehozni, azt követően pedig pályázni a befektetésekre.
Fontos erdélyi fejlesztésekre és beruházásokra kértünk támogatásokat az elmúlt években az állami költségvetésből – 50,5 millió lejt korszerű könyvtárak, tanintézmények és közösségi épületek finanszírozására: a Szatmár Megyei Tanács 12 millió lej támogatást kapott az új könyvtár épületére.